KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT
AQUAKONTAKT: A GYÓGYÍTÓ ÉRINTÉS
Hétköznapi életünkben sokszor igen kevés lehetőségünk van arra, hogy szívtől-szívig, tudatos jelenlétben figyelmet szentelhessünk egymásnak. Ebben a kezelésben megélhetünk egy különleges vízi utazást, amellyel lehetőséget kapunk saját magunk belső fejlesztésére a szabadon áramló tudatosság jegyében. Ez az egy óra egy különleges, a vízben végzett dinamikus meditáció, amelyben én (a társamat megtámogatva) a pillanat erejével, intuitívan vagyok jelen.
Ezen az úton haladva egy szabad belső transzformációt indítok el, befejezése a Te szabad akaratodtól, a pillanatban megélt jelenlétedtől függ. Kapcsolatod önmagaddal új dimenziókat nyit meg, elmélyül és feloldódik a szeretet minőségében.

A meleg víz, az az elem, melyben létünk elkezdődik. Oltalmazó biztonságban lebegünk benne életünk első kilenc hónapjában. Egységben önmagunkkal, egységben az Univerzummal. Az élet egyensúlyra való törekvésében, születésünket követően örök keresésében próbáljuk újból megtalálni ezt az egységet. Az emberi szenvedésből való felemelkedés, a gyógyulás valódi útja, lényünk fény természetének integrálásával a létezésben való időzés megtapasztalásával képes létrejönni. Ebbe, a gondolatok közötti térbe nyitunk ajtókat az Aquakontakt®, ahol a lét formáját a tudat szabadsága határozza meg.
Ebben a víziterápiás technikában, mint egy dinamikus meditációban; sejtszinten kezdünk emlékezni a magzati lét egységállapotára. Ebben a théta tudatállapotban, melyből születésünknél fogva „kivétettünk”, lényegében eggyé válunk lényünk hallhatatlan részével. A szabad test és a felszabadult lélek egysége válik a kezelt személy által megtapasztalhatóvá. Ez az utazás valódi Énedhez vezet, megtapasztalása önmagában is gyógyító hatású. Utat nyit belső világodba, az egységbe, amelyet utoljára a magzati életedben volt lehetőséged megtapasztalni. A létezésnek e formája beépülhet lényedbe és megindítja Benned a képességet a nehézségek legyőzésére, ez az a meditáció: ami túl van a kimondhatón. Ez a lélek tánca, amelyben gyermekkori sérüléseink oldódhatnak, hogy életünk ne a függőségről, hanem a belső békéről, a szabadságról szólhasson!
Többen jelezték kérdésben a félelmet: hogyan lehet ennyi ideig “kibírni” a víz alatt egy levegővel?! A víz alatti munkához orrcsipeszt szoktunk használni és a kezelés ezen szakasza mindig határozott, testen történő nyomással, jelzéssel kezdődik.
A víz alatti kezelés nem mindig intenzív. Minden a kezelt személytől függ! Ő határozza meg izomzatának visszajelzéseivel: mire áll készen és hogy mennyit fogad be a VízVarázsból. Én “csak” követem Őt, osztatlan figyelmet szentelek neki.
2009 óta alkalmazom ezt a terápiát. Az általam tartott Aquakontakt ® egy mélyebb, regresszív állapotba visz, kitűnően alkalmazható például a Hellinger-féle családállítási modellhez vagy pszichodrámához, kiegészítő terápiaként. Eredményesen gyógyulnak általa a gyermekkori sérülés-mintázatok, szenvedélybetegségek és egyéb függőségek.
Mindenkit szeretettel invitálok erre a vízbemerítkező-lélekmegújító-hiányállapot betöltő kezelésre.
Hegedüs Zsuzsanna +36303736136
Minden vélemény számít