Kezdőlap

Mottó:

“A jóga számomra maga az élet. Emberekkel foglalkozni, akik velem jönnek, akikért teljes felelőséggel tartozom, mert úgy döntöttek: hogy rám bízzák magukat. Megtisztelve lenni és meglátni bennük  az  igaz embert. Emberként segíteni neki, ha elakad; felállítani, ha elesik; visszahívni, ha “félremegy”; foglalkozni vele, ha megsértődik; együtt hahotázni vele, ha nevet az extázistól; vagy fogni a kezét és mélyen a szemébe nézve eltűnni a nyugalomban- átölelni őt és tudni, hogy ez az, ami örökkévaló!”

1994.  Akkor kezdődött a jógautam, s tart a mai napig.
Fogadd szeretettel ezt a bemutatkozást tőlem, aki nem mester, hanem egy ember vagyok. Emberi vágyakkal, kudarcokkal, fájdalmakkal, örömökkel.
Először is: köszönöm neked a hazatalálást az életutamra, amely nélküled nem jöhetett volna létre. A hazatalálást, mely minden egyes JÓgaEGYÜTT-Léttel egyre gazdagabbá vált. Egyéni tapasztalásaim és minden eddigi résztvevő megnyilvánulásai hívták életre ezt a weblapot. És így lesz ez a továbbiakban is: részvételed ezen az úton, mellettem, az “életjóga” útján nekem is fontos megélést, felismerést hoz majd – így lehetőséget kapsz te is szerkeszteni ezt az oldalt.

Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél és meglátogattál!
Az, hogy itt vagy: nem a véletlen műve. 

Hozzászólások: "Kezdőlap" (2)

  1. Csányiné Jéga Szabó Adrienn szerint:

    Szia Zsuzsi!

    Szép, igényes az oldal. Örülök Neked és köszönöm az együtt-léteket, amikkel a böjtházban ajándékoztál meg.
    Szeretettel ölellek:
    Adrienn

  2. Magdi szerint:

    Zsuzsikám!
    Nagyon tetszik nekem is. Köszönöm Neked, hogy vagy, és hogy jobbá teszed az életemet, nemcsak a jógázással, hanem a Veled töltött időben kapott (lelki)erővel és jókedvvel is.
    Magdi

Minden vélemény számít

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s